Az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjai körében is megfogalmazódott. A test és lélek, az ember és társai, az ember és környezete közötti harmóniának a jelentőségét is minden bizonnyal már az ősi időkben ismerték. A tanulmány az ókortól a 18. századig áttekinti – több jellemző példa, forrás segítségével, ám a teljesség igénye nélkül – a különböző korszakok, kultúrkörök, neves tudósok egészségről vallott felfogását. Az antikvitás athéni ideálja, az egészségről megfogalmazott keresztény és muszlim tanítások, illetve olyan kora újkori és felvilágosodás korában élt szerzők művei, mint Apáczai Csere János, John Locke, Friedrich Hoffmann írásai jelentik a vizsgálódás alapját. Az eddig elvégzett forráselemző munka – amit szándékaink szerint időben és térben kiterjesztett kutatások követnek a közeli jövőben – azt mutatja, hogy a reneszánsztól kezdve az „egészség” fogalmán európai elődeink egyre inkább a test egészségét értették szemben a korábbi, a lélek és a test harmóniáját hangsúlyozó, a lélek kiteljesedését, annak egészségét fontosabbnak tartó tanításokkal.

A természeti népek életmódjának kutatására alapozva elmondható, hogy az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjainak tudatában is jelen volt. A test és lélek, az ember és társai, illetve az ember és környezete közötti harmóniának a jelentőségét is minden bizonnyal már a legrégebbi időkben ismerték. A kulturális antropológia, a néprajz és más diszciplínák eredményei azt mutatják, hogy a régi (természetes) világkép organikus világkép volt, a holisztikus szemléletből pedig következett az ember egészségének komplex fogalmi felfogása. (Felfogása és érzékelése, de nem a leírása, pláne nem a tudományos elemzése: ez az, ami leginkább valóban az elmúlt két évszázad eredménye.)

Jelentős kutatási feladat lenne a természeti népek egészségképének vizsgálata, csakúgy, mint az ókori folyamvölgyi kultúrák pontosabb megismerése. E helyen azonban bevezetésként a nevelés- és orvostörténetből is ismert néhány forrás alapján a klasszikus görög világ egészségfogalmáról adunk rövid jellemzést. A görög poliszok világában a talpraesett, bátor, leleményes, erős és szép testű, erényes ember eszményítése olvasható ki az eposzokból és mitológiai történetekből. Bár poliszonként eltért a nevelési és az orvosi gyakorlat, Spártától Athénig úgy vélték az időszámításunk előtti századokban, hogy az ember nagyban felelős egészsége alakulásáért. Éppen ezért a testedzésnek, a sporttevékenységeknek meghatározó helye volt a görög gyerekek és felnőttek életében. Az athéni eszmény, a kalokagathia azonban ennél jóval többet takart, és akár korabeli „egészség-definícióként” is felfogható: szép és jó ember nevelése volt az athéni cél. Azaz egészséges testű és lelkű emberé, akinek választott istennője (Hedónéval szemben) Areté, az erény megtestesítője. A görög orvoslás fejlődésének történetében kiemelkedő jelentőséggel bírt az elméleti eredmények gyarapodása. Az egyetemes természet eredetét és okát kutató görög tudósok kiemelt helyen foglalkoztak az ember külvilághoz való viszonyával.

A századunkig meghatározó, számtalan formában átvett és zsinórmértékül szolgáló görög orvosi-elméleti rendszerek (pl. a hippokratészi iskola tanításai) az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését hangsúlyozták, és nem magát a gyógyítást. A testnedvekről szóló, azok tulajdonságaiból kiinduló tanítások meghatározóak voltak, és nagyban hatottak a zsidó- keresztény gyökerekkel bíró középkori Európa és a muszlim világ későbbi századaiban, befolyásuk jelentős volt az egészségről való gondolkodás szempontjából. A római korban eleinte nagy nehézségekbe ütközött a görög medicina eredményeinek elterjedése, mert a rómaiak a görög világ meghódításának időszakában (Kr. e. 2. század) a természetgyógyászathoz, illetve mágikus eljárásokhoz folyamodtak a betegségek orvoslása és az egészség fenntartása kapcsán. A családokban a teljhatalommal bíró apa, a pater familias volt a kulcsszemély az egészség-megőrzés vonatkozásában. Az ő szava döntött minden, a családot érintő kérdésben. Sok forrás tanúskodik erről, például Marcus Portius Cato: „De agri cultura” című műve, melyben leírta egy római major egészségügyi körülményeit. Az ókori római nevelés történetében az egészségnevelés főként a test edzésére korlátozódott, bár korántsem lehet a testkultúra olyan kultuszáról beszélni a Római birodalom esetében, mint Athén poliszában. A keleti, illetve a görög orvosi eredmények végül mégiscsak beszivárogtak a rómaiak gondolkodásába, és Galénosz, Dioszkoridész és mások művei évszázadokra meghatározó jelentőségűvé váltak az egészségfogalom alakulása kapcsán.

A világ akkorát változott ebben az időben, hogy még a latin nyelvkönyvekben is megjelentek az egészséges életmód, helyes táplálkozás és ruházkodás témakörét taglaló szövegek – a régi, ókori történetek mellett. Fontos, hogy bár a kiadott könyvekben a szerzők gyakran utaltak arra, hogy az egészséges életmód a lélek és test harmóniáját jelenti, a napi, praktikus tanácsokat adó brossúrák, túlnyomórészt a test egészségéről és edzéséről, illetve gyógyításáról szóltak. Így kijelenthetjük, hogy abban az időben az egészséges életmód nagyrészt a test egészségét jelentette.

Forrás:https://elet-egeszseg.blog.hu