Mükéné
Az egykor igen nagyhatalmú és fejlett mükénéi civilizációról szinte semmit sem tudott a világ Heinrich Schliemann 1874-es itteni ásatásainak kezdetéig, és az itt talált világhírű aranykincsek (Priamosz kincsei) megtalálásáig. Bár Schliemann korabeli feltételezéseit azóta megcáfolták, a mükénéi kultúra jelentőségét azóta sem tagadja senki. Mükénében az egykori fellegvár és egy kincsesház maradványait kereshetjük fel. A vár egy eldugott helyen lévő kisebb dombon épült fel, a maradványok ma már szinte teljesen belesimulnak a tájba, csak közvetlenül odaérve ismerhetjük fel az egykori kapukat, termeket és sírokat. Ezen a helyen már jóval a görögök érkezése előtt éltek a Balkánról bevándorolt népcsoportok, ők kerültek kapcsolatba az i.e. 16. században a krétai-mínószi kultúrával, amely nyomán itt is kifinomult tárgyi kultúra kezdett kialakulni. Az egykori vár területét az Oroszlánkapun keresztül közelíthetjük meg, belülre érve még a mostani igen romos állapot is érzékeltetni tudja az egykori monumentális méreteket és a későbbi klasszikus görög építészettől és művészettől teljesen eltérő kultúra jelentőségét.

A várkerülettől kicsit távolabb, az út másik oldalán kereshetjük fel az Atreusz kincsesházának nevezett építményt, egy egykori kupolasírt (az elnevezés csak fantázianév, pontos eredetét a mai napig nem sikerült bizonyítani). A monumentális építmény szinte teljesen ép állapotban maradt fent, ezért mindenképpen érdemes felkeresnünk.
Az itt talált jelentős számú tárgyi emlék nagy része az Athéni Régészeti Múzeumban van kiállítva, a Schliemann által talált híres aranykincsek azonban a mai napig nincsenek Görögországban.

Spárta
A Peloponnészoszi félsziget déli részén található egykori ókori városállam helyén I. Ottó király alapított új várost 1834-ben. Az ókorban már a mükénéi kultúra idején voltak itt települések, amelyeket a bevándorló dórok később leigáztak, így jött létre a spártai katonaállam, amelynek élén 2 király állt. A kialakult társadalmi rend jellegéből adódóan a művészeti alkotásoknak itt nem volt olyan nagy szerepük, mint például Athénban, a város jelentőségét a jól szervezett és hősies katonaság adta. Legismertebb közülük Leonidasz és az a 300 spártai katona, akik a Thermopülai szorosnál a perzsák elleni hadjáratban estek el. A város a későbbi korokban folyamatosan háborúban állt, hol Athénnal, hol Thébaival, végül római kézre került, majd a birodalom bukása után a nyugati gótok szinte teljesen elpusztították és újjáalapítására végül csak a XIX. században került sor. Mindezek miatt a város műemlékekben nem annyira gazdag, de itt is van egy régészeti múzeum (a helyi és a környékbeli leletekkel), egy Akropolisz – egyik oldalában egy színház maradványaival -, illetve a Tripolisz felé kivezető út mentén egy Artemisz-szentély, ahol az ókorban a fiatalok férfiassági szertartásait tartották.

Misztrasz
A városka 7 km-re található Spártától, jelentőségét a Taigetosz oldalába épült romváros adja, amely a késői bizánci kor (XIII-XV. sz.) egyik legegységesebb műemlék-együttese. Az egykori várost a XIII. században frankok alapították, ám nemsokára bizánci fennhatóság alá került, s az itt uralkodó hercegek despota rangra emelkedtek (ami a császár utáni második legnagyobb rang volt). A despota itteni palotája a szellemi élet központja volt. A despota felesége olasz családból származott, így ezen a helyen találkozhatott egymással a keleti és a nyugati szellemiség. A török hódoltság alatt a város sokat veszített jelentőségéből, majd a felszabadulás után szinte a teljes lakosságot az újjáalapított Spártába költöztették át. Az egykori házak és templomok egy része az idők folyamán beomlott, maga az egész település azonban híven tükrözi ma is Bizánc egykori pompájának nyomait. A romterületen székesegyházak, kisebb templomok és persze a despoták palotájának maradványait láthatjuk. Az egyetlen ma is működő zárda a Pantamasza kolostorban található, itt női szerzetesek élnek, maga az épület a város utolsóként létrejött nagy építménye.

Mani
A Peloponnészoszi félsziget déli nyúlványai közül a középső neve Mani. Itt ér véget a Taigetosz hegyvonulata, területe hegyes, kietlen és félreeső, ezért önállóságát a zavaros évszázadok alatt sokáig meg tudta őrizni. Ma már a beszűkült fejlődési lehetőségek miatt a népesség egyre inkább elvándorol az itteni falvakból, a hely vonzerejét azonban éppen ez az érintetlenség adja. A területen kis falvak találhatók, ezek némelyikét csak gyalog vagy a tenger felől lehet megközelíteni. A falvak némelyikében omladozó kápolnákat, frank erődítményeket, török erődöket találhatunk. Aeropolisz falutól délre vannak a Diru-barlangok, amelyek egyikében őskori települések nyomait fedezték fel. A barlangok egy része látogatható, az őskori kultuszhely mellett az itt található cseppkövekben is gyönyörködhetünk.

Nafplion
A függetlenség kikiáltása utáni első főváros szép fekvése miatt a közelmúltban kedvelt idegenforgalmi célponttá is vált, ezért sok szálloda üzemel a nyugalmas kisvárosban. Ez a város is lakott volt már az ókorban, a középkor folyamán 2 évszázadra velencei, majd 300 évre török uralom alá került. A város 1828-ban az újjászületett ország első fővárosa lett. 1833-ban ide érkezett meg az ország új királya I. Ottó király, aki hamarosan Athénba tette át (vissza) az ország székhelyét. A város érdekességét szép fekvésén és történelmi jelentőségén kívül elsősorban a jó állapotban megmaradt velencei építmények és a templomok adják. Az egykori erődítmény, az akronafplia ma szállodaként üzemel, de a domra, ahol épült, érdemes felsétálni, mert nagyon szép a kilátás innen a városra és az öbölre.